„Egyedi fajta vagyunk.
Van egy nyelv, amit csak mi beszélünk.
Van a világ, amit a magyar nyelven és
kultúrán keresztül csak mi látunk,
és csak mi ábrázolunk úgy, ahogy.”
(Orbán Viktor)
Se szeri, se száma azoknak a nyugati életmódkönyveknek, amik olcsó tippekkel próbálják átmosni a magyar háztartásvezetők agyát. A teljesség igénye nélkül:
Ezekben egy közös van: rengeteg pénzre van hozzájuk szükség, így mindegyik út járhatatlan a számunkra. (Talán csak Jordan B. Peterson a kivétel, hiszen ha kihúzod magad, és kitakarítod a szobádat, tényleg megváltozik az életed!) Most viszont igazán szenzációs hírről számolhatunk be: akinek a modern életvezetési filozófiák eddig is gyanúsak voltak, az megnyugodhat, hiszen a Magyar Jeti Zrt. gondozásában végre megérkezett a Nemzeti Boldogságkutató Intézet interaktív kiadványa, az AZBESZTMEGBASZTA – A magyar életérzés kézikönyve (Asbestosfucked – A Definitive Guide to the Hungarian Feeling).
A szerző, Gyászi Oszkár – Marie Kondóval ellentétben – végre tényleg rendet tesz a fejekben, és megmutatja a magyar igazság és élet útját, amivel fillérekből felvehetjük a versenyt a skandináv rongyrázással, miközben a hagyományainknak sem kell hátat fordítanunk.
A továbbiakban 11+1 pontban bemutatjuk a jellegzetesen magyar azbesztmegbaszta [ˈaz.bɛst.megbɑsta] legfontosabb összetevőit, amiket kipróbálva a világon bárki megtapasztalhatja a hamisított Kárpát-medencei létezés legjavát. Minden, amit eddig rajtunk kívül senki sem tudott vagy akart kipróbálni.
A hyggéhez hasonlóan hazánkban is első helyen szerepel a fényhez való viszonyunk. A gyertyák tényleg sok mindent elárulnak rólunk, pontosabban arról, hogy szeretjük elengedni a dolgokat: Magyarországon átlag alatti a várható élettartam.
Mi, magyarok imádjuk egymást. Annyira szeretjük a közösséget, hogy sokan még a családjukat is hátrahagyva képesek minden este kocsmába menni. De nappal, akár családlátogatás alkalmával is egyből arra koncentrálunk, ami közös bennünk, és már az első percben megtörjük a jeget fél/egy/öt deci pálinkával és panaszkodással.
Persze nem csak a rokonokkal, közeli barátokkal szeretjük annyira eltölteni az időt, hogy gyakran rendőröket kérünk meg arra, hogy bulizzanak együtt velünk és a szomszéddal, hanem nap, mint nap rengeteg idegennel folytatunk kedélyes eszmecseréket Facebook-kommentekben. Nem csoda, hogy tömegek tartanak a politikai pártok közösségeivel, a liberálisoktól a kereszténydemokratákon át a kommunistákig.
Az embertársainkat és a közösségeinket annyira sokra tartjuk, hogy nemrég azokat elsöprő többséggel védtük meg a háború elől menekülőktől. (Az egymásnak való tartozás sem elhanyagolható: csak tavaly majdnem 1 millió végrehajtást indítottak, de a tartozások töredékét sem tudták behajtani.)
A magyar kulináris életfelfogás kevéssé hasonlít a skandinávhoz: ebben a bizonytalan világban ki tudja, mi történik holnap? A magyar ember akkor boldog, ha nagy adagokat kap olcsón, és amikor ez már megvan, akkor automatikusan előjönnek az ízek is. A fő, hogy zsírral, sóval és cukorral ne spóroljunk, de ahelyett, hogy hosszasan sorolnánk, mit és hogyan kell magyarul enni, itt ez az oktatóvideó, amiből mindenkinek világos lesz, mi a hosszútávú elégedettség fokmérője:
Pro tipp: magyar ember evés közben nem beszél!
Közismert, hogy Magyarország a nemzetközi normcore-színtér divatközpontja, azt viszont nem sokan tudják, hogy nem mindenünk a külcsín, fontos, hogy az adott helyzetnek megfelelő, praktikus viseletben jelenjünk meg. Réteges öltözködésben (vö.: gúnyálkodás) mi vagyunk a császárok, ahogy az ezen az oktatóvideón is látszik:
A lagom egyik központi elemére a magyarok különösen odafigyelnek: amikor van munkájuk, nincs magánéletük, amikor pedig nincs munkájuk, van idejük önmagukra. De nem kell feltétlenül a kettő közül választani, a meló és a szórakozás (lásd: 8. pont) gyakran kéz a kézben jár.
Ami a pénzt illeti, az számunkra nem fontos, hiszen ha az lenne, nem lennénk ott az EU legrosszabbul kereső nemzetei között. Ami viszont a munkát illeti, számunkra fontos, hogy ne csak „me time”-ra találjunk időt, hanem a munkánkban is éljük meg a kreatív energiáinkat. Ezt nevezzük – lefordíthatatlan szójátékkal – úgy, hogy azbesztmegbasztaabüdöskurvaistenitneki.
A magyar ember kifejezetten egészséges, ezt bizonyítja, hogy ritkán jár kórházba: az állami egészségügyben még elkapna valamit, a magánegészségügy pedig felesleges pénzkidobás. (A női kötelességteljesítés – úm. szülés – más kérdés, de erre itt most nincs helyünk.)
A hyggével, a lagommal vagy a sisuval ellentétben – az afrikai ubuntuhoz és az észak-koreai dzsucséhoz hasonlóan – inkább a gazdaságos megoldásokat preferáljuk: rengeteg házi praktika (éjszakára odatapasztott paradicsom, lavórba vezetett diódák, stb.), az univerzális csodaszerként számon tartott pálinka és a megelőzés megelőzése biztosítja az örök fiatalságot.
A magyar feng shui két lépésben: szerezz lakást, majd ha valahogy sikerült hitelt szerezni hozzá, már csak be kell rendezned olyan bútorokkal, amikre van pénzed. Vagy legalábbis szerezz valami szigetelőanyagot a lomtalanításon, hogy ne hűlj ki.
Pia.
A magyar ember képtelen meglenni a természet nélkül – gondoljunk csak bele, hányszor látunk a járdán az eső ellenére is kint, az ajtó előtt cigiző embereket –, a saját kertjére, kicsiny birodalomára pedig mindennél büszkébb.
Haladók megpróbálkozhatnak a kerti tó és a fóliasátor telepítésével, ezekhez ugyanis az első nap után többé a büdös életben nem kell hozzányúlni. (Persze vannak olyan full magyarok is, akiktől a lagom sem áll távol: ők ingyen, pusztán ajándékokból tudják biztosítani az évi néhányszori skandináv vadászatot.)
A külföld veszélyes (és drága), nyelvet tanulni meg felesleges (és drága), úgyhogy jobb nem menni sehova, máshol úgysincsenek ennyire finom ételek, jó nők és ilyen gyönyörű himnusz (Székely Himnusz, Trianon Himnusz, Nélküled, stb.). De ha mondjuk munkavállalás céljából mégis muszáj világgá menni, vagy meg kell mutatni a szomszédoknak, hogy megy ez is, íme a helyes viselet és viselkedés:
Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának megbízásából a világ 156 országának boldogsági szintjéről készített 2018-as világjelentés szerint Magyarország a 69. helyen áll a listán. Vagyis a magyarok nagyon bölcsen nem akarnak boldogok lenni. Szóval hyggés, lagomos és sisus világboldogítók meg a többiek: hagyjatok minket békén!
A magyar nyugdíjasok életérzésével már 2013-ban foglalkozott Trümmer Alfonz tanulmánykötete, ami hasonlóan vidám életvezetési tanácsokkal látta el az olvasókat.
Jordan Peterson rájött, hogy talán nem volt mindenben igaza.
Az elmúlt hetek legnagyobb életmódslágere lett a svéd haláltakarítás, ami egyfelől ismét csak egy fura hóbort, másrészt viszont segíthet, hogy másképp álljunk a halálhoz.
Egészen pontosan 35 év alatt javult ennyit egy csecsemő életkilátása. Főleg azért, mert kevesebben halnak meg fertőző betegségekben. Magyarországon nem ilyen jó a helyzet.
Az ATV-ben lendült ellentámadásba a Liberálisok elnöke: Mi hoztuk a szavazatokat!
De természetesen most "semmilyen ok és szándék nincs arra, hogy ezt a szövetséget felrúgjuk."
Kérdés: hosszú molinó mögött vonul a békéért, örül a választás eredményének, de nem a Fidesz-KDNP, mi az?
Eljött a mi időnk, emberek!
Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint a V4-ek közt is utolsó helyen állunk.
Ha csak öt percem volna bemutni Magyarországot, ezt a filmet vetíteném le. Ide nekünk az olimpiát is!
Teljesen rápörögött a kormány a gyermekvállalásra, de mi az, amivel tényleg el lehet érni, hogy több gyerek szülessen, és mi tévút? Sokan a szegénység kockázatát látják a gyereknevelésben, és nehéz úgy családdá válni, ha csak öt nap jut az együttlétre férfinak és nőnek.
Iszonyatos megállapítások a kormány egészségügyi jelentésében. Harmadik világbeli állapotok vannak.
Az államtitkár másfél éve nem ad rá egyenes választ, a rendőrség pedig tavaly március óta azt állítja, hogy nem tudja. Pedig tudja, és emiatt már per is indult.
Ez kétszer annyi mint a világátlag.
A kórházakban fekvő betegek körülbelül 60 százaléka alkoholista, az orvosok nagy része mégis csak az alkoholizmus szövődményeit kezeli. Az Abcúg interjúja Tóth Miklóssal, a szigetvári kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezetőjével.
Durvább, mint a turáni átok: lehetséges, hogy egy évszázada gyászolunk a világ legszomorúbb himnuszát énekelve úgy, ahogy EZEK Lehel kürtjét fújják? Kik vagy mik erőltetik ránk a nemzeti kultúránkat? Na, ugye.
Az egyszerű vállalati alkalmazottakra sokkal szigorúbb korrupciós szabályok vonatkoznak, mint a kormánytagokra.
Ilyen nincs. Elképzelték az elképzelhetetlent. Döbbenetesen elképesztő, kész, őrület. Ezt nem fogod elhinni, és be is fogsz szarni. 2015: az újságírás vége.
A Most múlik pontosan Trianon Himnuszként sokkal szórakoztatóbb. Bárminél.
Stadionokban és a Youtube-on, férfikórusok és iskolák előadásában, esküvőn és egy szál gitárral - mindenhol az Ismerős arcok dala szól. Most megmutatjuk, hogy hangzik mindez egyben.
Kár, hogy Magyarország dönt, nem az ENSZ!
Most van az évnek az a szakasza, amikor ez a kép terjed a Facebookon. Van még igény néhány hasonlóra.
Lehangoló képet fest legújabb könyvében a legidősebb korosztályról Trümmel Alfonz szociológus. Az egy dolog, hogy többségük drogfüggő, de jövőkép hiányában a következő generációk életét is ellehetetlenítik. Mégis, Magyarország sorsa az ő kezükben van. Recenzió.