Hatvan százalékkal csökkentené saját fizetését Mexikó új elnöke

külföld

Havi 270 000 pesoról 108 000-re, vagyis havi másfél millió forintra csökkentené hivatalba lépése után saját fizetését Andres Manuel Lopez Obrador, Mexikó megválasztott elnöke, ezzel saját magán és kormányzatán kezdené a szükséges megszorításokat. "Azt akarom, hogy a költségvetés mindenkit érintsen" - mondta.

Obrador azt is bejelentette, hogy az új szabályok szerint egyetlen közhivatalnok se kereshet majd többet az elnöknél. Obrador azt is mondta, hogy a maga részéről ennél kevesebbel is elégedett lenne, de nem akarta magára haragítani a kormánytagokat, akik közül sokan jól fizető állásokat adnak fel a versenyszférában a kormányzati munkáért.

Azt a kampányígéretét is megismételte, hogy a közhivatalnokoknak a jövőben kevesebb luxusjuttatás jár majd, nem lesznek sofőrjeik, testőreik és magán-egészségbiztosításuk, és megvonják az exelnökök nyugdíját is. A korrupció elleni harc jegyében pedig vagyonbevallásra kötelezik majd a közhivatalnokokat. (Via Fox News)