Hogy mit is képzel a politikai vezetés a kutatásfejlesztésekre szánt támogatások felhasználásáról, arra remek példát hozott Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal leváltott vezetője.
A Hír TV Egyenesen című műsorában azt mondta, hogy három évig irányította a hivatalt. Ez idő alatt sem Orbán Viktortól, sem a hivatalt minisztert felügyelő Lázár Jánostól nem kapott egyetlen egy "megrendelést" sem, de azzal folytatta, hogy
„Természetesen senki sem hinné el, ha azt mondanám, hogy politikusok sokasága nem keresett meg ilyen, olyan, amolyan projekttel. Hozta konkrétan a pályázati sorszámot, hogy szeretné, ha ez a pályázat nyerne”
- mondta Pálinkás.
Állítása szerint ő ezeket a próbálkozásokat kivétel nélkül hárította.
– Itt nagy pénzekről volt szó?
– Nagy pénzekről.
– Tól-ig?
– Kétmilliárd.
Kálmán Olga kérdésére, hogy amikor ezeket nem teljesítette, nem fenyegették-e meg, Pálinkás úgy válaszolt, hogy nem fenyegették, de azt mondták, hogy akkor majd szólnak ennek-annak, kormánytagoknak. De szerinte nem szóltak.
Összesen két tucat emberről van szó, politikusokról vagy politikához közelálló közéleti szereplőkről.
Természetesen nem - mondta arra a kérdésre, hogy elárulja-e kikről van szó.
Pálinkás szerint őt nem azért váltották le, mert visszaverte ezeket a kéréseket, hanem azért kellett távoznia, mert teljesen eltérő szakmai véleményen vannak a kutatás finanszírozásáról Palkovics Lászlóval, aki az új kormányfelállásban megkapta az innovációs területet.