Gigászi győzelmet arattak a Toblerone-zabálók: visszaáll az eredeti hézag-méret a csokiháromszögek között

étel

Angliában már-már forradalmi hangulat alakult ki 2016 őszén, amikor az amerikai gyártó Mondelez bejelentette, hogy kétszeresére növeli a hézagokat a legendás sávjci Toblerone csoki háromszögei között. Mi is beszámoltunk róla, hogy a cég Facebook-oldalát elözönlötték az árulást kiáltó csokizabálók, akik bojkottal is fenyegetőztek. 

A hivatalos indoklás úgy szólt, hogy az alapanyagokat érintő áremelkedés miatt válaszút elé került a Mondelez: vagy az árat emeli, vagy a kontent csökken. Végül utóbbi mellett döntöttek, íg lett a 200 grammos rúdból 150 grammos, és ez a torzsszülött: 

Fotó: Toblerone FB

A Mondelez most arról adott ki közleményt, hogy az új forma „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket” és „nem szolgált megoldással a helyzetre.” 

A cég, érdekes módon, tagadta, hogy a változtatás meglátszott volna a 2017-es eladásaikon. 

A terv szerint visszaállítják az eredeti 200 grammos méretet, így elkerülhetetlennek látszik az áremelés, de úgy tűnik, hogy a brit csokizabálók számára ez még mindig a kisebbik rossz. 

A vásárlók úgy élték meg, hogy kiherélték a háromszögeiket, meggyalázták a Toblerone-élményüket, meglopták az esti édességbűnözésüket, és soha semmi nem lesz már úgy, mint régen volt. 

Most kisírták: mégis minden úgy lesz mint régen, sőt még a  100 grammos Toblerone is kapható lesz továbbra is. (BBC)