Az indiai kormány úgy döntött, eltörlik a női higiéniai termékekre 12 százalékos adókulcsát. A szombati döntés az adó ellen már lassan egy éve lobbizó aktivisták nagy győzelme.
A reform egy nagy adóügyi átalakítás része, aminek legfontosabb célja, hogy India történelmében először az összes tagállamot egy, közös, szövetségi adórendszerbe tereljék. Az új rendszerben a fogyasztási adók között 5 lépcsőt állapítottak meg 0 és 28 százalék között, és míg például a fogamzásgátló 0 százalékos volt, a betét vagy a tampon a 12 százalékos kulcsba esett.
Több nőjogi szervezet is lobbizott azért, hogy legalább alacsonyabb kulcsba kerüljenek ezek a termékek, most a kormány engedett ennek a követelésnek.
Ettől függetlenül az indiai nők jelentős hányadának ezek a termékek továbbra is elérhetetlenek maradnak, az elmaradott, szegényebb régiókban betét és tampon helyett sokan rongyokat, fűrészport és faleveleket használnak a CNN szerint.