Eldőlt: 2019 madara a GÓLYATÖCS

ÁLLAT

Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása 2019 év madaráról. A legtöbb szavazat a gólyatöcsre érkezett, ezért a civil szervezet ennek a madárnak, illetve élőhelyvédelmi lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik kiemelten a jövő évben.

Fotó: Wikipedia

A július 3. és 23. között tartott szavazáson a választási lehetőségként felajánlott három madárfajra (gólyatöcs, gulipán, nagy póling) összesen 8993 szavazat érkezett, a végeredmény így alakult:

  1. gólyatöcs: 3617 szavazat (40 százalék)
  2. nagy póling: 2882 szavazat (32 százalék)
  3. gulipán: 2494 szavazat (28 százalék)

Az MME 1979-ben indított „Év madara” programjának célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása.

A 2019 év madara címet elnyerő gólyatöcs kopár, sekély vízborítású helyeken, laza telepeket alkotva, illetve egyesével is költ. Magyarországon rendszeres fészkelő, a költőpárok száma az adott év csapadékviszonyaitól függően 200-1000 pár között alakul. Főleg vízi rovarokat és más gerincteleneket szedeget össze a víz színéről és a partról. A védelmének alapját a még meglévő természetes szikes tavak megőrzése és az egykori fészkelőhelyek rehabilitációja jelenti. Vonuló madár, március-áprilisban érkezik meg a trópusi Afrikából, a költési időszak végén korán útra kel, a többségük augusztusban el is hagyja Magyarországot. Fokozottan védett, a természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Az év hátra lévő időszakában az MME szakmai stábja elkészíti a fajbemutató anyagokat, illetve kidolgozza azokat a közösségi programokat, amik segítségével a faj előfordulása által érintett helyi csoportjaink a tavaszi hazatéréskor, a költési időszakban, majd az őszi vonuláskor is be tudják mutatni a fajt – írja az MTI.

Bónuszfeladat: faragjatok rímet 2019 madarával!

Kapcsolódó cikkek