A sértett tavaly november 15-én délelőtt a XIII. kerületben, a Róbert Károly körúton szállt be a vádlott taxijába, bemondta az úticélt, és elindultak.
Az út során a taxis és az utas között szóváltás alakult ki a politikai nézeteik miatt.
Emiatt a sértett még a XIII. kerületben egy piros lámpánál kiszállt a taxiból, és becsukta maga mögött az ajtót. A vádlott ekkor lehúzta a vezető oldal felőli ablakot, és mivel a sértett azt hitte, a sofőr még akar valamit mondani neki, odalépett, illetve odahajolt az ablakhoz. Erre a taxis a vád szerint egy hirtelen mozdulattal a kezében lévő paprikasprével arcon fújta a másik férfit.
A sértett könnyű sérülést (a könnyutak idült gyulladását) szenvedett el.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a sofőrrel szemben garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt vádiratot nyújtott be az illetékes bíróságra. A kerületi ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta.