A józsefvárosi Auróra a Facebookon közölte, hogy hétfőn kézhez kapták a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal határozatát, amivel be akarják záratni a klubot. A határozat ellen az Auróra felülvizsgálati keresetet nyújtott be, és jogvédelmet kért, azaz az Auróra Kioszk ma is jogszerűen nyitva tart.
Azt írják, a határozatból kiderült, mire hivatkozva akarja a helyet bezáratni az önkormányzat, miért mondják, hogy jogcím nélkül használják az ingatlant:
„2014. július 1-jére dátumoztuk a ház bérleti szerződését, a Marom Klub Kft.-t viszont csak július 4-én jegyezte be a cégbíróság”.
A hely szerint ez nyilván egy adminisztratív hiba, 4 éve fizetik a bérleti díjat, és működtetik a vendéglátást a Kioszkban, ráadásul az eldátumozási hiba már előjött tavaly is az Auróra Kerttel kapcsolatos peres eljárásban. Emiatt a hely tavaly ősszel a tulajdonossal aláírt egy közös nyilatkozatot (miszerint a bérleti szerződést ők és a tulajdonos is érvényesnek tekintik), amit el is juttatott az önkormányzathoz.
Az Auróra azt is írja, hogy az önkormányzatnak a szabály szerint először fel kellett volna szólítania őket, hogy pótolják a hiányosságot, jogszerűen csak akkor zárathatnának be a helyet, ha nem tudnának bemutatni érvényes szerződést, vagy valami más indokolná a tevékenységük felfüggesztését, de ilyesmiről szó sincs.
Az Auróra röviden így foglalta össze a helyzetet:
„Az elmúlt héten azt írták rólunk, hogy »közbiztonsági érdekből« elrendelték, hogy bezárjunk (nem). Írták azt is, hogy bezártunk (nem), és persze olyanokat is, hogy »a szocialista élet magasiskoláját kijáró zombihorda" és „kellemetlenkedő anarchista drogtanya« vagyunk (nem).
Közben hamis önkormányzati rendeletek keringtek az interneten, az Önkormányzatot nem tudtuk elérni, és csak találgattunk, vajon beugranak-e a hatóságok valamelyik este.
Mindezt úgy, hogy érvényes szerződésünk és működési engedélyünk van.
Jogtalanul és jogszerűtlenül akarnak minket bezáratni, de nem fognak.”