A versenyhivatal kedden bólintott rá, hogy Nyerges Zsolt átvegye Simicska Lajos cégbirodalmát, de úgy látszik, hogy van valami, amit a visszavonuló oligarcha még a legnagyobb kapituláció közben sem hajlandó kiengedni a kezéből:
a kecskefarmját.
A G7 vette észre, hogy a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-t nem szerepelt az átadott cégek között. A lap szerint ugyanis ez a cég Simicska Lajos és felesége közvetlen tulajdona, és úgy látszik, hogy a család ezt az egy céget megtartja.
A vállalatot még Reklámegyesülés Kommunikációs és Befektetési Rt.-ként alapították, és főtevékenysége szerint egészen 2012 tavaszáig üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozott. Simicska Lajos és felesége hivatalosan 2012 márciusában vette a nevére a céget, ami ekkor váltott nevet és tette át székhelyét Budapestről a Veszprémhez közeli Hárskútra.
A főtevékenysége pedig juh, kecske tenyésztése lett.
A hvg.hu korábbi számításai szerint a cég 200 hektáron gazdálkodhat, aminek körülbelül negyede erdő. 2014 körül támogatást is kért juhok és kecskék elektronikus jelölésére, anyajuh-támogatásra pedig kapott is néhány százezer forintot. A K-Monitor adatai szerint a cég 2014-ben 14, 2015-ben 18, 2016-ban 30, tavaly pedig 17 millió forint támogatást kapott, aminek nagyobb része területalapú és úgynevezett zöldítési, a környezetileg fenntartható gazdálkodást segítő uniós támogatás.
A céghez tartozik egy hárskúti ház is, ami korábban a megújuló energiaforrások alkalmazását bemutató ökoházként működött. A G7 szerint Simicska kecskecége 2016 és 2018 között hat alkalommal nyert uniós pályázaton, a projektek összértéke: 67,3 millió forint. Ezek között vannak védett erdő- és mezőgazdasági területek után járó kompenzációs kifizetések, ökológiai gazdálkodást segítő támogatás, és olyan is, amely védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának helyben történő megőrzését szolgálja. Megjegyzik azt is, hogy a cég 2012 és 2016 között összesen 139 millió forint bevétele volt, és 248 millió forint veszteséget termelt. Eszközeinek összértéke 1,44 milliárd forint, amellyel szemben 1,15 milliárdnyi kötelezettség áll. A 10 embert foglalkoztató cég saját tőkéje 278 millió volt 2016 végén.
Nincs itt semmi különös, csak egy átlagos kelet-európai gazdasági tranzakció.
A Közgép volt elnöke csak átmenetileg veszi át a cégcsoportot, a végén megint minden Orbán Viktoré lesz.