Nyerges: Köszönöm mindenkinek, a Hír TV marad, mostantól Liszkay irányít

Média

Nyerges Zsolt megérkezik a Hír TV-be 2018. augusztus 1-én
Fotó: botost/444.hu

Alig két perces monológot mondott a Hír TV szerda délelőtti állománygyűlésén a tulajdonos Nyerges Zsolt, aki július elején vette át Simicska Lajos komplett cégcsoportját és azzal együtt a 2003 óta működő televíziós társaságot is. Nyerges munkatársa megküldte a 444-nek a tulajdonos beszédét, amit papírból olvasott fel, és amiről a HVG felvételt is készített.

Forrás

A tulajdonos először is bemutatkozott a munkatársaknak, megköszönte a munkájukat, és gratulált ahhoz, hogy 

„a HírTV a médiapiaci változások közepette is sikeresen őrizte meg pozícióját, és ez minden dolgozójának az érdeme”.

Nyerges bejelentette azt is, hogy a HírTV helyzete stabil, a csatorna tovább működik, a jövője biztosított. A tulajdonos ezután arról beszélt, hogy ő 

nem ért a médiához, nem akar vele foglakozni a jövőben sem, 

viszont tudja, hogy egy tévé élete sosem állhat meg, „a műsorgyártás folyamatos figyelmet igényel”, ezért felkérte tanácsadónak Liszkay Gábort (aki történetesen a kormány médiabirodalmának egyik irányítója, Mészáros Lőrinc vállalata, a Mediaworks vezérigazgatója). 

A tulajdonos örömére Liszkay elfogadta a felkérést. Nyerges megköszönte Pauwlik László ideiglenes igazgató néhány napos helytállását, és kinevezte Répásy Bálintot vezérigazgatónak, aki szektoron kívülről érkezik, néhány éve a Nemzeti Kereskedőházak üzletfejlesztésén dolgozott. Nyerges és Liszkay röviden nyilatkozott a 444-nek is:

Forrás

A Simicska Lajos tulajdonában lévő Hír TV 12 éven keresztül a Fidesz narratíváját közvetítette, egészen a 2015-ös Orbán-Simicska háború kirobbanásáig. Akkor többen távoztak a tévétől, amely ellenzéki fordulatot vett és kritikussá vált a hatalommal szemben. 

Az első hírek szerint Tarr Péter vezérigazgató-helyettes és Kálmán Olga műsorvezető biztosan távozik a várhatóan újra kormánypárti irányba induló tévétől, de további változásokra is számítani lehet. Már bejelentették, hogy Répásy helyettese Szikszai Péter, a hírigazgató Mentes Katalin lesz. 

Forrás

Liszkay korábban több mint tíz éven keresztül felügyelte a szakmai munkát a Magyar Nemzetnél, a Hír TV-nél, a Lánchíd Rádiónál és közvetve a Class FM-nél is, azaz Simicska médiavállalatainál, de a gecibotrány után Orbán Viktorral tartott és távozott. Kormányzati hátszéllel ő alapította a Magyar Időket és a Karc FM-et, mielőtt kinevezték a Mediaworks élére. 

Nyerges Zsolt 2010 óta Simicska Lajos fő szövetségese, cégvezetője és üzlettársa volt. A gecibotrány után úgy tűnt, üzleti érdekeltségei miatt sokáig kitart a volt pártpénztárnok mellett és segített közvetíteni a két fél között. Mostanra ő is visszatalált a helyes útra.

Kapcsolódó cikkek