Fischer Ferenc magyar történész levéltári leletei alapján kezdett saját kutatómunkába egy chilei újságíró, Mario Amorós, aki bizonyítékokat talált rá, hogy országa kormánya 1935-39 között Japán és az Egyesült Államok mellett Nagy-Britanniának és a náci Németországnak is eladásra kínálta a Húsvét-szigetet.
Kutatásai alapján a chilei kormány nem kért sokat az akkor értéktelennek tartott szigetért, csupán egymillió dollárt, amiből két cirkálót vettek volna haditengerészetük megerősítésére. Az ajánlat még így se volt elég vonzó, mert végül egyik nagyhatalom se vette meg a szigetet. Egyedül a brit elutasítás oka ismert, ők arra hivatkoztak, hogy a sziget haditengerészeti értéke csekély.
Chile akkoriban komolyan megszenvedte a nagy gazdasági világválságot, a konzervatív kormány pedig attól tartott, hogy egy Peru, Bolívia és Argentína alkotta szövetség országa ellen fordul, ezért erősíteni akarta hadseregét. (El País via MTI)