Megint egy „Soros-szervezet” próbál beleszólni a magyar médiaügyekbe – közölte a Fidesz-frakció a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet nyilatkozatára reagálva.
Az RSF pénteken elítélte, hogy a HírTV-t „Orbán Viktor kormányfő egyik barátja” vette meg. A történteket a legújabb lépésnek értékelik a miniszterelnök és a Fidesz részéről az ország médiájának elfoglalásában, az RSF szerint a hatóságok egyre jobban korlátozzák a sajtó szabadságát, és azt a képességét, hogy a demokrácia őre legyen – írja az MTI.
A Fidesz parlamenti frakciója közleményben erre úgy reagált, hogy (kiemelés tőlem):
„A Riporterek Határok Nélkül egy Soros-szervezet. Bevallottan Soros pénzéből működik, a bevándorláspárti Soros-hálózat része. Tehát megint egy újabb bevándorláspárti Soros-szervezet próbál beleszólni a magyar médiaügyekbe és a magyar politikába.”
Természetesen abban a világban élünk, ahol maga Soros György áll ki amellett a Simicska Lajos mellett, akit a Fidesz tett dúsgazdaggá…