A művészettörténészek szerint nem is Leonardo festette a világ legdrágább festményét

külföld

Neves művészettörténészek kétségbe vonják, hogy a világ legdrágább festménye, a 2017 novemberében 450 millió dollárért (120 milliárd forintért) elkelt Salvator Mundit Leonardo da Vinci festette.

A Salvator Mundi, amit 2011-ben már Leonardónak tulajdonítottak, ezért hirtelen az egekbe szökött az ára. Most több művészettörténész is kétségbe vonta Leonardo szerzőségét.
Fotó: Drew Angerer/AFP

A Salvator Mundiról, amelynek a 18. században nyoma veszett, és csak a 19. században, többször átfestve került elő újra, eredetileg azt tartották, hogy da Vinci egyik tanítványa, Luini festette. 2005-ben is még korabeli másolatként adták el egy árverésen, de a vevő akkor hat éven át tartó munkával egy nemzetközi szakértőcsapat bevonásával megállapította, hogy mégis Leonardo műve. A londoni National Gallery 2011-12-ben már Leonardo műveként mutatta be a sestményt, amiért Dmitrij Ribolovljev, az AS Monaco orosz tulajdonosa 2013-ban már 127,5 millió dollárt adott.

2017-ben aztán ő bocsátotta árverésre, tőle vásárolta meg 450 millió dollárért az Egyesült Arab Emírségek kulturális minisztériuma.

Most viszont több neves szakértő, köztük Matthew Landrus, az Oxfordi Egyetem történésze, illetve Vincent Delieuvin, a Louvre 16. századi olasz művészeti specialistája is kétségbe vonta, hogy a festmény Leonardo műve volna. Landrus szerint legfeljebb 5-20 százalékban lehet Leonardo festménye, az "elsődleges festő" Luini volt. Delieuvin pedig állítása szerint bizonyítani is tudja, hogy "a kép nagy részét Luini festette. Elegendő bizonyítékként szolgál festményeinek összevetése a Salvator Mundival". Charles Hope olasz reneszánsz szakértő szerint a Leonardónak tulajdonított festmények "igen különbözőek" ettől a Krisztus-portrétól. (Via MTI)