A Google bejelentette, hogy piacra került az Android operációs rendszer új, kilences verziója, ami viszonylag nagy hír, mivel Androidot futtat a világ mobil rendszereinek mintegyuszkvekvázikábé 77 százaléka. A kilences droid nagyon okos lesz, mindenféle „mesterséges intelligenciás” trükkel igyekszik majd kitalálni, hogy szereti használni mobilját a júzer, eszerint osztja majd be az erőforrásokat, például az akkufeszültséget, priorizálja az appokat, szab személyre ezt-azt, miegymás.
Az új oprendszernek teljesen új navigációs felületei is lesznek. A „Pie” (pite) kódnevet viselő Android 9-es mától a Google saját, Pixel telefonjain elérhetők, a többi telefongyártó várhatóan az ősz folyamán teszi közzé a frissítéseket. A most megjelent verzióban egyébként még nem elérhető az új Android össze szolgáltatása, azokat vagy külön, béta verzióban lehetölteni, vagy későbbi frissítéssel érkeznek.