Gigantikus baromfitelep terve keltett aggodalmat Vas és Zala határában

gazdaság

Nem mindenki örül annak, hogy Mikosszéplakon az ország messze legnagyobb baromfitelepét készül felépíteni egy német tulajdonú cég, a Duna Tojás Kft. A Magyar Idők cikke szerint a Vas és Zala megye határára tervezett, 900 ezer állat befogadására is alkalmas telep miatt a tojástermelők általában, a szomszédos falvakban élők pedig konkrétan aggódnak. 

A kifogások:

Elképesztően sok tojás lesz az országban, kezdetben évi 122,4 millió, később akár 245 millió darabot is termelhet az új telep évente. Ha olcsóbban termelnek mint a sokkal kisebb hazai telepek, akkor sokan nehéz helyzetbe kerülhetnek, aggódnak  Baromfi Termék Tanácsnál.

A tervezett telep tulajdonosának édesapját az USA-ban és Németországban is eltiltották a nagyüzemi állattartástól a 90-es években, mert kegyetlenül bánt a baromfiakkal.

A környékbeliek tartanak a sok kamiontól és a bűztől is.

A Duna Tojás Kft. szerint nem kell aggódni, kiváló technológia garantálja, hogy minden rendben lesz.

Már csak egy engedélyre várnak, hogy elkezdhessék az építkezést, ami 20-25 embernek adhat majd munkát. (Magyar Idők