A magyar foci idei legfontosabb meccse előtt eltűnt a fű a felcsúti stadionból

futball

A Debrecen ellen játszott bajnokit a nemzetközi kupákban idén is legtovább jutó magyar csapat, a Videoton, bocsánat, Vidi. Felcsúton volt a meccs, mert a székesfehérváriaknak is új stadionja lesz, ezért itt játszanak albérletben már jóideje. Az eredeti tervek szerint már át kell volna adni a Videoton új stadionját, de megcsúszott az építkezés, így maradt a miniszterelnök úr szeme-fénye, a Pancho Aréna.

Ahonnan eltűnt a fű.

Marko Nikolics, a fehérváriak edzője nyilatkozta ezt döbbenten a meccs után:

„A pályával nem tudom mi történt, tíz napja játszottunk itt, azóta gyakorlatilag eltűnt róla a fű. Nem segítette ez sem a játékot, de jobban kellett volna koncentrálnunk a befejezéseknél, valamint egy kis szerencse is hiányzott a győzelemhez.”

A rövid interjúban a szerb edző még egyszer elmondta, hogy rossz volt a pálya állapota.

Simán lehet, hogy Felcsúton parancsszóra visszanő a fű, de sietnie kell, mert kedden már Bajnokok Ligája selejtezőt játszanak a fehérváriak a Malmövel. Az első meccs 1-1 lett, ami biztató eredmény, ha nyer a Videoton, egy lépésre kerül a Bajnokok Ligája főtáblájától, ahol nagyon régen járt már magyar csapat. Ha veszít a Videoton, akkor az Európa-ligában vár rá még egy párharc a főtábláért. Vagyis a fehérváriaknak még legalább két, nagyon fontos nemzetközi meccse lesz a Pancho Arénában, aminek fateteje van, de fű az nincs.

Nikolicnak akadt még egy gondja, hogy kevés a néző.

“Bánt, hogy nem jöttek ki többen a mérkőzésre.”

Ez elsőre tényleg érthetetlen, hiszen a nemzetközi mezőnyben jól szerepel a csapat. Csakhogy a vezetőség éppen a szezon előtt cserélte le a Videoton hagyományos nevét Mol Vidire, mert a Videoton vállalatcsoporttól nem apnak pénzt, szemben a Mollal. A fehérvári tábor viszont úgy felhúzta magát a név eldobása miatt, hogy bojkottállja a meccseket. A Debrecen elleni meccs hivatalos nézszáma 1446 volt, kevesebbnek tűnt. Az új fehérvári stadion egyébként 14 ezres lesz, ha elkészül, fű is lesz benne állítólag, néző nem biztos.

Kapcsolódó cikkek