A német kormány jóváhagyta a harmadik nem bevezetését

külföld

A német kormány jóváhagyta azt a javaslatot, ami megengedné, hogy az anyakönyvi kivonatban az interszexuális embereknek egy harmadik választási lehetőséget biztosítsanak. Az új szabályozást a német alkotmánybíróság tavaly novemberben írta rendelte el.

Németországban hozzávetőleg 80 ezer interszexuális ember él. Interszexuálisak azok, akiknek a kromoszómavariációi nem egyeznek a férfiakéval és a nőkével sem, biológiai tulajdonságaik kombináltak, hormonháztartásuk, belső és külső nemi szerveik eltérnek a férfiakétól és nőkétől.

Katarina Barley igazságügyi miniszter a javaslatról tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy senkit sem lehet a nemi identitása miatt diszkriminálni. Szerinte a divers kategória bevezetésével egy kis méltóságot és pozitív identitást kapnak azok, akik egyik nemhez sem tartoznak.

Ezután az igazságügyi minisztérium egy további törvényjavaslatot dolgoz ki az inter- és transzszexuális emberek számára. Franziska Giffey családügyi miniszter szerint az új törvény elismeri és erősíteni fogja a nemi sokszínűséget. Szerinte minkeninek magának kell megválasztania a nemi identitását és a szexuális orientációját. A törvény kidolgozása várhatóan még az ősszal megkezdődik. (Spiegel)

Kapcsolódó cikkek