Már a dolgozók harmada ültetett magába csipet egy amerikai cégnél

tech

RFID-csipet ültetett kísérletképpen ötven, a tesztre önként jelentkező dolgozója kezébe egy amerikai cég, az ételautomatákat forgalmazó Three Square Market. Az ötletet a cég elnöke, Patrick McMullan svédországi nyaralása adta. Svédország a világ tán egyetlen országa, ahol a bőr alá ültetett RFID-csipek ötlete lábra kapott, itt sokan használják ajtónyitásra, jegyvásárláshoz, ilyesmik.

McMullan kísérlete a jelek szerint jól sikerült, a csipek beültetése óta eltelt egy évben további harminc munkatárs jelentkezett, hogy ő is szeretne.

A chip amúgy alig nagyobb egy rizsszemnél, a hüvelyk- és a mutatóujj közti puha bőr alá ültetik. A chip maga, mint az RFID csipek többsége, passzív. Vagyis nincs saját áramforrása, a lekérdező gépek látják el a szükséges energiával.

A Three Square Market munkatársai egyrészt használhatják a csipet a gép ételautomatáinál, egy kézlegyintéssel fizethetnek, az összeget levonják a fizetésükből. Emellett biztonsági eszközként is szolgál:

kiváltotta a belépőkártyákat és a számítógépeket védő jelszavakat is.

McMullan elmondása szerint a csipet mindössze két munkatársa vetette ki, de ők is csak azért, mert elhagyták a céget. (Via Technology Review)

Emberek, ültessetek csipet magatokba!

Ne féljetek, mert nincs mitől. Ezek a csipek arra alkalmatlanok, hogy bárki bárkit nyomon követhessen, ellenben ha elegen használnánk, örökre elfelejthetnénk a kulcsot, a bérletet, a pénztárcát.

Király András
tech
Forrás