Mégsem viszik tőzsdére a szaúdi olajcéget

külföld

A Reuters információi szerint Szaúd-Arábia elengedte azt a tervet, hogy a királyság tulajdonában lévő olajvállalat, az Aramco öt százalékát bevezessék a tőzsdére, és részvényesek számára értékesítsék. 

A hírügynökség információi szerint a döntés már megszületett egy ideje, csak eddig nem hozták nyilvánosságra. 

2016-ban, amikor az olajárak éppen elég nagyot zuhantak, a gazdasági reformokat ígérő és az ország olajfüggőségét csökkenteni akaró Mohammed bin Salman koronaherceg vetette fel, hogy be kéne vezetni a céget a nemzetközi tőzsdékre, ezzel egyrészt nyugati szabályozási és ellenőrzési elveket behozva a vállalat vezetésébe, másrészt a befolyó pénzből csökkenteni lehetett volna a költségvetési hiányt is. 

Az Aramco a világ legértékesebbre becsült vállalata, az öt százalékos bevezetése is minden idők legnagyobb részvény-kibocsátása lehetett volna. Nem meglepő módon London, New York és Hongkong is sorban állt, hogy a tőzsdére bocsátás náluk történjen meg. Tavaly Donald Trump is Twitteren üzente meg, hogy nagyon értékelné, ha a szaúdiak hozzájuk vinnék a céget. 

A Reuters négy iparági forrással beszélve jutott arra, hogy a szaúdi királyság egy ideje már lemondott a tőzsdére vitelről. 

Az Aramcóról és a szaúdi olajhelyzetről 2016-ban részletesen is írtunk

Frissítés: Szaúd-Arábia azt állítja, hogy igenis tőzsdére akarják vinni a cég egy részét, csak kivárják a tökéletes pillanatot. 

Kapcsolódó cikkek