Alig két hónappal azután, hogy Orbán Viktor a helyszínen nézte az oroszországi foci-vb-t, és az alkalomból találkozott Vlagyimir Putyinnal is, információink szerint Orbán Viktor szeptember 18-án Moszkvába utazik, hogy megint találkozzon az orosz elnökkel.
A találkozóról kérdeztük Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, de választ nem kaptunk, ahogy arról sem árultak el semmit, hogy a magyar miniszterelnök szeptember elején Kirgizisztánba utazik a harmadik Nomád Világjátékok ünnepélyes megnyitójára.
Putyin tavaly kétszer is járt Magyarországon, a budapesti látogatásainak fő célja az volt, hogy az egész világ lássa: nagy tisztelettel és barátsággal fogadják az Európai Unió és a NATO egyik tagállamában. Orbán és Putyin szokásos évenkénti találkozóját idén a kampány miatt halaszthatták el.
A magyar válogatott pedig történelmi mélyponton van.
A magyar miniszterelnök vébézni ment Oroszországba, de Vlagyimir Putyin magához rendelte a Kremlbe.
A kirgiz hírügynökség szerint a kazah, az azeri, a török, az üzbég államfők mellett a magyar miniszterelnök lesz a megnyitó vendége.
Putyin azért jön, hogy megmutassa, hogy a NATO és az EU területén is pompával fogadják. Orbánnal most közös érdeke a nyugati szövetségi rend bomlasztása, de ha ez megtörténne, akkor Magyarországra ismét a szolgaság vár.