Egy hónappal ezelőtt készült egy fotó egy hátizsákos bácsiról, aki nagyban (szó szerint) firkálja fel egy utcabútor üres hirdetési felületére, hogy
„$oro$ Európa Hóhéra”
Mint arról a 444 rendszeresen tudósít, a kultúrharc keretében/mellett/közben egy nagy graffitiháború is dúl a magyar köztereken.
Az egyik sarokban a NER ellenzéke ragadt tollat, filcet, sprayt, krétát, és hol az "Orbán egy geci", hol más kormánykritikus szöveget, alkotást posztol a városi falakra, járdákra, nemcsak itthon, külföldön is. A Városmajorban, a Margit híd lábánál izzanak leginkább a frontok, de időnként London és Berlin is csatatérré válik.
A másik oldalon a betyár Banksyk sorakoznak, akiknek válogatott felirataikból errefele közöltünk kimerítő összeállítást, amelyben egy szemtanú fel is ismerte az egyik radikális nemzeti firkálót, akit szakácsként már ismert, így jellemzett:
„Kétlem hogy lenne bárki a jobboldalon, aki olyan pizzatésztát gyúrna, mint ő.”
Ők is többen vannak, ez kiderül a változatos írásmódokból, technikákból. A fenti képen szereplő bácsi tehát a nemzeti graffitisereg egyik katonája éppen munka közben. Az eredeti kép itt.
Gondosan lemosták az Orbánról szóló üzenetét, négyszer vágott vissza az ismeretlen XII. kerületi festő.
Bár vakok nem tudják olvasni, mert csak felfújva van.
Van aki látta, van aki felismerte, van, aki sebbenzinnel, acetonnal, radírral küzd ellene, és olyan is van, aki már szópárbajozott vele. A gyűlölködő graffitis sokkal régebb óta és sokkal több helyen dolgozik, mint eddig gondoltuk.