ÁSZ: Az ORÖ a szabálytalanságok megszüntetésére készített intézkedési terv 24 feladatából egyet sem végzett el határidőre

POLITIKA

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egy korábbi ellenőrzés javaslatainak hasznosítására készített intézkedési tervben foglalt feladatok jelentős részét nem hajtotta végre – állapította meg az Állami Számvevőszék az ORÖ utóellenőrzése során.

Az ÁSZ a közleményében azt írta, az ORÖ 2011. január 1. és a 2014. június 30. közötti időszakra vonatkozó gazdálkodásának, a belső kontrollrendszer kialakításának és működésének, az államháztartásból nyújtott támogatás, illetve az államháztartásból meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználásának ellenőrzését 2015-ben végezte el a számvevőszék. Most azt közölte: az ORÖ a hiányosságok, szabálytalanságok megszüntetésére intézkedési tervet készített, de az utóellenőrzés megállapította, hogy a meghatározott 24 feladat közül határidőre egyet sem hajtott végre.

Az ÁSZ szerint

  • 14 feladatot nem végeztek el,
  • 5 – szabályzatkészítésre vonatkozó – feladatot határidőn túl valósítottak meg,
  • 2 feladat – aminek a megvalósítására szintén nem került sor – jogszabályi változások miatt okafogyottá vált,
  • 3 feladatot részben végrehajtott az önkormányzat.

Az Országos Roma Önkormányzat Hivatala az ÁSZ javaslatai alapján készített intézkedési terv végrehajtásáról nyilvántartást nem vezetett. Az ÁSZ azt írja:

az ORÖ vagyongazdálkodási tevékenységének szabályozottsága és annak működése továbbra sem biztosította a szabályszerű, átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást.

Az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordult a nemzetiségi önkormányzat elnökéhez és az önkormányzati hivatal hivatalvezetőjéhez a jogszabálysértő gyakorlat megszüntetése érdekében. A törvényi előírás szerint a címzettek 15 napon belül kötelesek megtenni a megfelelő intézkedéseket, és erről tájékoztatniuk kell az Állami Számvevőszéket.

Farkas Flórián, a szervezet elnöke beszédet mond a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség kongresszusán Szolnokon, a tiszaligeti Városi Sportcsarnokban 2017. október 28-án.
Fotó: Mészáros János/MTI/MTVA

Az ORÖ ellen öt ügyben is nyomozás folyik, az 1,3 milliárdos csalást elkövető szervezet vezetőjét, Farkas Flóriánt továbbra sem gyanúsították meg. (via MTI)

Kapcsolódó cikkek