Eddig azt mondták, hogy 64 halottja volt a hurrikánnak, most bejelentették, hogy 2975

külföld

2017 szeptemberében rettenetesen erős hurrikán csapott le az USA-hoz tartozó Puerto Rico szigetére. Hatalmas károk keletkeztek, az utakat és az elektromos hálózatot azóta sem sikerült helyrehozni, és a sziget lakosságának majdnem tíz százaléka elköltözött az elmúlt évben.

A sziget kormányzója drámai bejelentést tett most, majdnem egy évvel a katasztrófa után. Azt mondta, hogy 2975 ember halt meg a viharban, holott eddig hivatalosan azt mondták, hogy csak 64 halálos áldozata volt a hurrikánnak. 

Puerto Rico a Maria hurrikán után, tavaly szeptemberben.
Fotó: Alex Wroblewski/Getty Images

Ez óriási különbség. A kormányzó szerint a mostani szám is csak becslés, de ez már tudományosan megalapozott. A különbség onnan adódik, hogy eddig csak azokat az áldozatokat számolták, akik úgy lelték halálukat, hogy a viharban rájuk omlott egy épület. 

Most viszont olyanokat is a hurrikán áldozataiként azonosítottak, akik például krónikus betegek voltak, és nem jutottak a vihar után megfelelő ellátáshoz, vagy akik a vihar utáni fertőzésekben vesztették életüket, például mert nem jutottak tiszta ivóvízhez. (BBC)