Alex Salmond 2014-ig irányította Skóciát, de aztán lemondott az első miniszterségről az elbukott függetlenségi népszavazás után. Most a Skót Nemzeti Pártból (SNP) is kilépett, miután kiderült, hogy szexuális zaklatással vádolják.
Salmond továbbra is tagadja a vádakat, és beperelte az SNP adminisztrációját, mert felhasználták a vádakat ellene. A kilépését azzal indokolta, hogy meg akarja óvni a pártot a támadásoktól és a belső megosztottságtól. Hozzátette, hogy újra visszalép a pártba, ha megnyerte a pereket a bíróságon. Egyben gyűjtést is indított, hogy beperelje a skót kormányt, amiért nyilvánosságra hozta az ellene felhozott vádakat.
A skót kormányzat a a múlt héten jelentette be, hogy idén januárban két panaszt is tettek Salmond ellen. Ugyanakkor Salmond tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. (Reuters)