Nyolcvanéves korában elhunyt Joszif Kobzon, a szovjet-orosz esztrádzene sztárja, a hazafias dalok emblematikus előadója, orosz parlamenti képviselő, akit az orosz Sinatraként emlegettek.
1959-ben a szovjet hadsereg együttesében kezdte csaknem hat évtizeden átívelő zenei karrierjét. A szovjet nép nagyszerűségét és katonai erejét dicsőítő dalaival a hatvanas években fellépett a magyar táncdalfesztiválokon is, és az MTI szerint több magyar slágert még idős korában is fejből tudott énekelni.
A rendszerváltás után olyan mélyre merült az üzleti életben, hogy az USA 1995-ben bevonta a vízumát állítólagos maffiakapcsolatai miatt. Ilyen múlttal nem csoda, hogy Putyin oldalán kötött ki, és 2007-ben már
az Állami Duma külügyi bizottságának alelnökeként kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét
a sárospataki kötetek visszaadásában játszott szerepéért.
2015-ben az Európai Unióban és Ukrajnában is a nem kívánatos személyek listájára került a Krímmel és a Donyec-medencével kapcsolatos állásfoglalásai miatt. A szülőhelyén, az Ukrajnától elszakított Donyetszkben tartott koncertjét például azzal kezdte: „Erősek vagyunk és félnek tőlünk. Féljenek is!”
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak. (Reuters, MTI)