Szinte biztos, hogy Fucsovics Márton nem játszik a Davis-kupán

sport
Fucsovics Márton 
Fotó: SALVATORE DI NOLFI/MTI/MTVA

A Nemzeti Sportnak adott interjút a világranglista 40. helyén álló magyar teniszező menedzsere azok után, hogy a játékos az elmúlt hetekben nyilatkozatháborúba bonyolódott a teniszszövetség vezetőivel. 

Fucsovics Márton egy héttel ezelőtt egy Facebook-posztban fakadt ki, és arra panaszkodott, hogy nem kapja meg az elismerést és a törődést a szövetség részéről, alig kommunikálnak vele, miközben épp az ő arcával népszerűsítik a közelgő Davis-kupa mérkőzést. Magyarország Csehország ellen játszik két hét múlva a világcsoportban maradásért. 

A szövetség részéről ezután Juhász Gábor sportigazgató szólalt meg, és jelezte: Fucsovics a három évre szóló 40 milliós szerződését is kockáztatja, ha nem lép pályára a csehek ellen.

Joó György, a játékos menedzserének szombati interjújából az derül ki, hogy személyes konfliktusok állnak a vita hátterében. Kiderül belőle, hogy feszült a viszony Fucsovics edzője, Sávolt Attila és Köves Gábor szövetségi kapitány között, de Köves és Fucsovics között sem jó a kapcsolat. 

A helyzet azért is zavaros, mert a szövetség főtitkára, Richter Attila korábban menedzsere is volt a játékosnak, és Richter is megorrolt Joóra, miután Joó vette át a tőle a játékos ügyeit. 

Az interjúból az is kiderül, hogy Babos Tímea ügyeit is Joó képviseli a szövetség felé, és a páros világranglistát vezető játékos viszonya sem felhőtlen a szövetséggel. Joó beszél arról is, hogy nem csak anyagi vonzata van a vitának, de tény, hogy a játékosok nem kapnak megfelelő orvosi ellátást, utazási költségeiket sem térítik meg, és főleg: nem kommunikálnak velük kellő odafigyeléssel. 

Joó szerint 95 százalék, hogy Fucsovics nem játszik a csehek ellen, miután hét elején megszakadtak az egyeztetések. Szerinte Fucsovics játékának nincs akkora jelentősége, az ügy túlmutat ezen, és általános problémákat vet fel, bár azt a menedzser is elismeri, hogy a mostani ügy rossz fényt vet a magyar teniszsportra. (Nemzeti Sport)

Kapcsolódó cikkek