A rendőrség közleménye szerint Sz. Gábornét a svájci hatóságok nemzetközi elfogatóparancs alapján 2018. április 27-én fogták el Svájcban. Átadására szeptember 4-én Zürichben került sor, az esti órákban Sz. Gáborné Magyarországra érkezett. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a nőt őrizetbe vették.
Gyanúsítotti kihallgatására, valamint további eljárási cselekményekre a későbbiekben kerül sor. A KR NNI csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja vele szemben a nyomozást.
A csengeri nő a gyanú szerint éveken át vert át embereket azzal a történettel, hogy egy mesés, 1300 milliárd forintos örökség vár rá Németországban, és a pénz megszerzésééig kért anyagi segítséget. Az ügybe belekeveredett a Fidesz erős embere, Kósa Lajos is, akinek szerepét még mindig nem ismerni pontosan ebben a történetben, de az például biztos, hogy előkerült egy közjegyzői dokumentum, ami Kósa anyja nevére utaltatott volna 800 millió forintot Sz. Gábornétól.
A botrány márciusi kirobbanása után Kósa szabályosan menekülni kezdett a sajtó elől, és még a fideszes médiában is csak leostobázva próbálták védeni.
Arról, hogy milyen forgatókönyvek képzelhetőek el fideszes politikus szerepével kapcsolatban, a Ha Kósa csak hülye volt, akkor is súlyos dolgokkal kell elszámolnia című cikkünkben írtunk részletesen.