Bojko Boriszov bolgár kormányfő a hétfői kabinetülést követően megerősítette, hogy felmentik a kormány három miniszterét az augusztus végi súlyos buszbaleset miatt, amelyben 17-en meghaltak és 21-en megsérültek.
„Nem mondhatom, hogy őket személyes felelősség terheli a szerencsétlenségért, de nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna. Éppen ezért vállalták a politikai felelősséget, lemondásukat benyújtva"
- mondta Boriszov hétfőn. A miniszterelnök még augusztus 31-én kezdeményezte Valentin Radev belügyminiszter, Nikolaj Nankov regionális fejlesztési és közmunkaügyi miniszter, valamint Ivajlo Moszkovszki közlekedési, távközlési és információtechnológiai tárcavezető felmentését.
Az ellenzék már korábban a felelősök lemondását követelte, mivel szerintük a korrupció vezetett ahhoz, hogy az ország úthálózata ilyen állapotban van, és ebből következően - Románia mellett - Bulgáriában a legtöbb a közúti balesetek halálos áldozatainak száma az EU-ban.
A nyugdíjas zarándokokat szállító autóbusz augusztus 25-én a nyugat-bulgáriai Szvoge település közelében, egy kanyargós, hegyvidéki autópályaszakaszon, rossz látási viszonyok között egy éles kanyarban haladva felborult, húszméteres szakadékba zuhant, és lángra kapott. Mielőtt a szakadékba zuhant, három gépkocsival ütközött össze.
A miniszterek már a baleset másnapján, augusztus 26-án bejelentették, hogy készek felelősséget vállalni a szerencsétlenségért. (Reuters, MTI)