OLAF-vizsgálat indult a csornai napelemgyárnál

gazdaság

A hvg.hu egy hozzájuk került dokumentumra hivatkozva számolt be arról, hogy OLAF-vizsgálat indult a csornai napelemgyárnál. Négy éve, Áder János tette le az üzem alapkövét, 2015-re már több mint kétszáz főnek ígértek munkát, a gyártócsarnok azóta is üresen áll. A hvg.hu-nak helyiek elmondták, hogy egyetlen munkavégzést figyeltek meg az Ecosolifer telephelyén, néha levágják a füvek. A projekt

  • az 1,9 milliárdos uniós támogatás mellett
  • az állami Eximbanktól kapott 363 millió forintos hitelt.

Az ügy miatt egy jobbikos képviselő feljelentést tett, de azt a Vám- és Pénzügyőrség tavaly ősszel bűncselekmény hiányában lezárta. Hogy hol a pénz, azóta sem derült ki.

A hvg.hu szerint több hónap előzetes vizsgálat után döntött úgy az OLAF, hogy komolyabb eljárás keretében keresik ellenőrzik a projektet és a pénz sorsát. A lap kereste az Eximbankot, akik nem cáfolták a brüsszeli hivatal vizsgálatát, de azt nem kívánták kommentálni. Több kérdésre banktitokra hivatkozva nem kívántak válaszolni. Így nem derült ki, hogy ők tettek feljelentést az ügyben.