Több ezer elhullott disznó oszladozik egy tiszaföldvári telepen

bűnügy

Hetek óta iszonyatós bűzre panaszkodnak a tiszaföldváriak, aminek egészen mostanáig nem tudták az okát, írja a szoljon.hu. A lap szerint egy helyi ügyekkel foglalkozó Facebook-csoportba posztolta péntek délután a helyi sertéstelep dolgozója a bizonyítékot:

a város melletti sertéstelepen több száz disznó oszló teteme fekszik a szabad levegőn.

Elmondása szerint háromezer állat pusztult el borzalmas körülmények között, a dögök egy részét megpróbálták elásni, de csak pár centi földet hordtak rájuk. 

Forrás

Az Index úgy tudja, hogy az esetet azonnal jelentették a megyei kormányhivatalnak, ami soron kívüli vizsgálatot indított.