A Fidesz-média pár óra alatt rájött, hogy az eddig ünnepelt Kurz kancellár valójában Soros alvó ügynöke lehet

idióta rekordok

Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfő este jelentette be, hogy támogatja az EU alapszerződésében hetes cikkelynek nevezett eljárás elindítását Magyarország ellen. Hozzátette, hogy ha elindul az eljárás, akkor a Fideszt ki kell tenni az Európai Néppártból. 

Az osztrák közszolgálati tévének nyilatkozó Kurz bejelentése nagy jelentőséggel bír, hiszen többek között a bevándorlással szembeni kemény politikája miatt őt a magyar jobboldal természetes szövetségesként kezelte (az egyetlen vitás ügy a paksi bővítés volt, amit következetesen minden osztrák kormány ellenez.)

A zavart jól jelzi az is, hogy a Fidesz kvázi-hivatalos pártlapja, a Magyar Idők, amely eddig leginkább ünnepelte Kurzot, hirtelen rádöbbent, hogy egy alvó Soros-ügynökről lehet itt szó.

A Kurz-cal utolsó aduját játssza ki Soros? című cikkben Nagy Árpád levezeti, hogy Kurz Soros embere lehet. Hogy miért? Ez annyira azért nem magától értetődő, de megpróbáljuk rekonstruálni: szóval van egy összeurópai elemzőközpont, az Európai Külkapcsolatok Tanácsa (ECFR), melybe számos országból kérnek fel diplomatákat és egykori minisztereket, hogy külpolitikai kérdésekről ötleteljenek. 

Az ECFR 2007-ben jött létre ötven európai politikus, üzleti vezető, értelmiségi összefogásából, és biztosított ehhez tőkét a Communitas alapítvány, az Unicredit, Sigrid Rausing mellett a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány is. 

Az elemzőközpont tanácsának osztrák tagjai között pedig ott van Kurz is, miközben a magyar tagok között az Orbán-kormány volt washingtoni nagykövete, Szemerkényi Réka mellett Soros György és fia is helyet foglal a tanácsban, amiben megtalálható még Joschka Fischer, Timothy Garton Ash vagy Anthony Giddens is. 

A Magyar Idők szerzője, Nagy Árpád a rövid cikke végén amúgy nem vonja le az egyértelmű következtetést, inkább az olvasóra bízza a kérdés megválaszolását: 

„A politikai játszmák követőinek egy része most bizonyára azt kiáltja: összeesküvés-elmélet, hogy a fenti két információ között bármilyen összefüggés volna.

Mások meg azt mondják, hogy csak kibújik a szög a zsákból!”