A Fidesz frakcióvezetője reagált elsőként hivatalosan a kormánypárt részéről az Európai Parlament szerda délutáni döntésére, amivel elfogadta a Judith Sargentini zöldpárti EP-képviselő által jegyzett jelentést, megállapította, hogy Magyarországon sérülnek a jogállami normák, ezért elindítja az alapszerződésében rögzített eljárást.
Kocsis Máté a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Soros. A politikus szerint Sargentini Soros György embere, ahogy az Európai Parlament bevándorláspárti többségét is Soros szervezte meg, egyenesen bosszúból, amiért a magyar kormány bevándorlásellenes.
Kocsis ezek után hozzátette, hogy Soros, és hogy a Fidesz politikai válaszra készül a magyar parlamentben - utóbbi részleteire nem tért ki, viszont beszélt arról, hogy az Európai Parlament csalt is, ezért a pártra jogi munka is vár, hogy magára nézve valahogyan érvénytelenítse a döntést, amit nem fogadnak el. (Csalásügyben útmutató ebben a cikkben.)
A kormánypárt frakcióülése épp szerdán kezdődik Velencén, ahol este helyzetértékelést tart a miniszterelnök, és másról nem is lesz szó, csak a strasbourgi eseményekről, és a teendőkről.
Szájer József fideszes EP-képviselő és Szijjártó Péter is azt mondta, a kormány érvénytelennek minősíti a szavazást.
Magyarország nem rendes jogállam az európai pártok elsöprő többsége szerint.
Most csalást emlegetnek, de korábban pont ők nem tartották be a szabályokat.