Az MTI szemlézte a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) szerkesztőségi írását, ami az Európai Parlament (EP) szerdai döntését elemzi, miután Strasbourgban elfogadták a magyar jogállamiság állapotát elmarasztaló Judith Sargentini készítette jelentést.
A legnagyobb tekintélyű német jobboldali napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi kiadásában arról írnak, hogy az EP "elmondhatatlanul lejáratta volna magát", ha nem fogadja el a jelentést, mert
Orbán Viktor kormányfő "megszorongatja a civil társadalmat, alattomoskodik egy, a világra nyitott, vagyis számára kényelmetlen egyetemmel szemben", és "semmibe veszi a tehermegosztásról hozott érvényes döntéseket a migráció területén".A lap szerint egyértelmű, hogy ezután minek kell következnie: az EP "kétharmados többsége után most a tagállamokon a sor", és sietni kell, mert májusban EP-választást tartanak, és "fontos, hogy az Európa-párti pártcsaládok egységesen lépjenek fel a nacionalistákkal szemben". A FAS azt is írja, hogy amennyiben a Fidesz marad az Európai Néppártban, akkor az Angela Merkel vezette
"CDU-nak egy csónakban kell evezniük az Európa-ellenesekkel ", ami "nem vezet jóra, ezért a Fidesznek távoznia kell a néppártból."
A lap egyenesen fogalmaz a kérdésben: szerintük ha a Fidesz nem akar távozni, ki kell zárni.
A lépés ugyan számok szintjén fájdalmas lehet a néppártnak, mert Orbánnak népes frakciója van és lesz is 2019-től, de nincs más opció, mert a néppárt "soha nem tudna Orbánnal együtt egységesen küzdeni egy erős Európáért, nélküle viszont képes erre", és a nacionalistákra ebben a küzdelemben nem lehet számítani.