2011-ben érkezett a skóciai Edinburghbe a két kínai kölcsön-óriáspanda, Tian Tian és Yang Guang és öt éve próbálkoznak a gondozók olyan körülményeket teremteni, hogy végre párosodjanak is.
A szaporítási program idáig nem működött, olyannyira nem, hogy az idei év elején fel is függesztették, hogy még egyszer alaposan átvizsgálják a sikertelenség okait.
Az egyik megoldás a sok közül az lett, hogy az állatkert vezetése úgy döntött, bevonják a személyzet és a tisztításokat végző cég láthatósági mellényeit, mert azt gyanítják, hogy a rikító szerelés elvonja az állatok figyelmét, így nem tudnak egymásra koncentrálni.
A kiszolgáló cég Interserve dolgozóinak előírták azt is, hogy sűrűbben cseréljék a tisztító seprűket, minél kisebb zaj mellett takarítsanak, mert ez is zavarhatja az állatokat.
Hogy mennyire komolyan veszik a feladatot az állatkertnél, azt jelzi, hogy az év elején egy építési beruházást is megakadályoztak a szomszédban, mert attól tartottak, a hangos építkezés zavarná az állatok nyugalmát.
A két óriáspandának még három éve van Skóciában, aztán vissza kell térniük Kínába. Tian és Yang Nagy-Britannia és Kína 2,6 milliárd font értékű kereskedelmi megállapodásának részeként érkeztek Skóciába.
Tiannak 2009-ben már születtek bocsai Kínában, de Skóciában még nem szült. Mesterségesen is próbálták megtermékenyíteni Yang és egy másik berlini óriáspanda spermájával is, de nem sikerült. (Independent)