Új szavazást akar a Brexitről London polgármestere

külföld

A Guardian vasárnapi hetilapjában, az Observerben megjelent publicisztikájában új népszavazást kezdeményezett Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere. Szerinte erre a második népszavazásra azért volna szükség, mert a 2016-os népszavazás óta világossá vált, hogy Nagy-Britannia jó alkut nem tud kötni a kilépésről. Szerinte vagy rossz alkut kötnek, vagy semmilyent, és mindkét lehetőség drámai.

Khan szerint amúgy a Brexit-vita "egyre inkább Boris Johnson politikai ambícióiról szól".

Theresa May brit miniszterelnök ugyanakkor visszautasította a második népszavazás ötletét, amely szerinte "a demokráciánk elárulása lenne".

Khan ezt nem vitatja, mint írta, ő maga ugyan ellenezte a kilépést, de elfogadta, hogy "a brit nép el akarja hagyni az EU-t". Mint írta, nem is gondolta, hogy valaha támogatni fogja egy második népszavazás gondolatát, de az utóbbi időben egyre inkább aggódik amiatt, hogy a kaotikus hozzáállás a tárgyalásokhoz zavart és patthelyzetet okozott. Így most a kilépési megállapodás 2019 márciusi végdátuma előtt szerinte két "rendkívül veszélyes" lehetőség maradt, a rossz alku, és a semmilyen alku.

"Mindkét lehetőség fényévekre van attól, amit a kampányban ígértek, még több fényt derítve a hazugságokra és áligazságokra, amikkel a népet etették" - írta. Szerinte May miniszterelnök nem arra kapott felhatalmazást, hogy a brit gazdasággal és a britek megélhetésével hazardírozzon. Így jutott arra, hogy a népet igenis megilletné a lehetőség, hogy még egyszer, utoljára véleményt mondhasson. Vagyis szerinte a kilépésről kötött megállapodásról, vagy annak hiányában a kilépésről magáról kéne újra szavaztatni a népet, úgy, hogy lehetőség legyen az EU-ban maradásra is szavazni. (Via BBC)