A Katolikus Püspöki Kar elnöke szerint azért fogadták el a Sargentini-jelentést, mert Magyarország megpróbálta megvédeni Európát

POLITIKA

"Adódhat néhány kérdéses pont, ám a kormány megpróbálta megvédeni Európát és a saját országát. Úgy gondoljuk, ezért a védekezésért sújtotta ítélet hazánkat," mondta a múlthéten elfogadott Sargentini-jelentésről a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke a lengyelországi Poznanban, írja a Szemlélek. A lap szerint Veres András kijelentette: a XVI. században már egyszer komoly támadást szenvedett el Magyarország az iszlámtól, ami miatt

"nagyon rossz emlékek élnek bennünk, az egyházat teljesen lerombolták. Most az emberek félnek egy újabb elmozdulástól az iszlám irányába."

A püspök hozzátette: az ország nincs a migránsok ellen, "ám az a rendszer, amit az EU szeretne, nem egyezik a magyar kormány szándékával, miszerint oda vigyük a segítséget, ahol az emberek vannak." Veres szerint

"minden ember segítséget kapott, aki Magyarországra jött. Még akkor is, ha azt mondhatjuk, senki nem kíván az országunkban maradni, Németországba, Franciaországba vagy máshová szeretnének menni. 2015-ben migránsok nagy tömege érkezett, és már akkor is mind a kormány, mind a katolikus egyház mindent megtett, amit tudott értük."