Lázár János még miniszterként nem egyszer mondta, hogy nem focirajongó, sőt jelezte már korábban azt is, hogy szerinte nincs helye állami pénznek a magyar fociban. Már nem miniszterként legutóbb a múlt héten, Földeákon szállt bele Orbán Viktor kedvenc hobbijába:
„Ez a világ egyik legnagyobb piramisjátéka: kétballábas focistáknak óriási pénzeket fizetni azért, hogy ott ugrabugráljanak, és semmi eredmény nincs. Elég súlyos helyzet.”
Lázár városában, Hódmezővásárhelyen a jelek szerint megtörténik az a csoda, hogy miközben a magyar foci fürdik a támogatásban, megszűnik a csapat.
A Hódmezővásárhelyi FC elnöke, Horváth Zoltán a csapat honlapjának adott interjúban fordította ki a klub üres zsebeit. Nagy elvárások nincsenek az egyébként harmadosztályú csapattal szemben, az interjút felvezető kérdés például így hangzik: „Megkezdődött az új szezon, az NB III-as csapat már több fordulón is túl van, az első győzelem ugyan még várat magára, de a teljesen átgondolt koncepciót figyelembe véve talán nem is nyújt rossz szereplést a csapat. Mi az elvárás?”
A „nem is nyújt rossz szereplést” számokra lefordítva azt jelenti, hogy a csapat a 16-os mezőnyben 16. A klubelnök szerint a cél a bentmaradás. Pénzük viszont nincs, mert náluk valamiért nem működnek azok a pénzcsapok, amik szinte mindenhol.
Egyetlen bevételük van, amit az MLSZ-től kapnak. Ezért a klubelnök szerint veszélybe került a működésük.
„A következő hónapban úgy tűnik, nem tudunk az edzőinknek fizetést adni és a járulékaikat fizetni, de az utaztatás költségeit sem tudjuk állni és nem tudunk a városnak létesítmény használati díjat fizetni. A Hódmezővásárhelyi Futball Clubnak gyakorlatilag napi életben maradási problémái vannak.”
A klubelnök bízik abban, hogy valakitől mégis kapnak támogatást, mert az egyesületnek 350-400 utánpótlás korú fiatalja van, ők elveszíthetik a sportolási lehetőséget.
Miközben a csapatra már egy fillér sincs, Hódmezővásárhelyen is megújult a stadion az elmúlt években, lett kerítés, automata öntözőrendszer mindkét füves pályán, világítás a műfüves pályán, hangosítás, 124 fős mobil lelátó, megújult és kibővült az épület öt új öltözővel, gyepszőnyeget cseréltek, új eredményjelzőt szereltek fel.