A magyar miniszterelnök szerda délután a volt szlovén kormányfővel, Janez Janšával tárgyalt, mielőtt megérkezett volna az európai uniós állam-, illetve kormányfők informális salzburgi találkozójára.
Az MTI szerint Orbán újságírók előtt arról beszélt, örül hogy téma lesz a határvédelem, mert a magyarok ki akarják fejezni, hogy ragaszkodnak az ehhez fűződő jogaikhoz, nem akarják másra bízni ezt a feladatot.
Arra a kérdésre a tudósítás szerint nem adott választ, hogy akkor korábban miért kapacitálta az unió külső határainak közös megerősítését. (Erről az ellentmondásról Magyari Péter múlt héten részletesen is írt.)
Orbán ehelyett azt hangsúlyozta, hogy . „elvégezzük a munkát", és „ez a mi feladatunk”, sőt a Frontex létjogosultságát is zárójelbe tette:
„Megvédett-e az ügynökség bárhol is határokat valaha? Mi, magyarok igen."
Arra a kérdésre, hogy marad-e a Fidesz a Néppártban, annyit felelt, hogy „mi vagyunk az EPP legsikeresebb pártja”, pont.
A két napig tartó csúcson a határvédelem mellett a Brexit lesz a másik nagy téma, de az Európai Bizottság következő elnökére legnagyobb eséllyel pályázó Manfred Weber napirenden tartaná a magyar jogállamiság helyzetét is az Európai Parlamentben zajlott vita után.
A bajor konzervatív politikus a Der Spiegel szerint felszólította a testület tagjait, hogy foglalkozzanak azzal a kérdéssel, vannak-e Magyarországon jogállamisági problémák, amelyekkel szemben el kellene járnia az EU-nak.
Szerinte többet és aktívabban kell beszélni az olyan tagállamokban előforduló jogállamiságot érintő problémákkal, mint Lengyelország vagy Magyarország.