Hiába vásárolt a kormány már két Airbus A-319-es utasszállítót és egy Dassault Falcon business jetet a Magyar Honvédségnek, az
iraki katonai kontingens szokásos váltását 2018. augusztus 28-án mégis egy ukrán bérrepülő segítségével oldották meg.
Az LMP országgyűlési képviselőjének, Demeter Mártának a honvédelmi minisztert ezt azzal indokolta, hogy
"a Magyar Honvédség két A-319-es szállító repülőgépe a hajózó és a repülőműszaki állomány repülési és üzemeltetési tapasztalatainak megszerzéséig korlátozott számú személyt szállíthat."
Benkő Tibor szerint az iraki kontingens váltóállományának létszáma ennél nagyobb volt, így nem volt mit tenni, más gépek után kellett nézni.
Szerencsére a honvédségi pilóták tapasztalatszerzése folyamatban van: Orbán Viktor az európai uniós állam-, illetve kormányfők informális találkozójára a Honvédség jelenleg egyetlen üzemképes Airbusával érkezett csütörtökön.