Az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a kínai hadsereg ellen, amiért orosz vadászgépeket és légvédelmi rakétákat vett. Kína nemrég szerzett be 10 Sukhoi Su-35-as vadászgépet és S-400-as rakétákat az oroszoktól. De Washington szerint ezzel megszegték azokat a szankciókat, amiket az Ukrajnai elleni akciók és az elnökválasztásba való beavatkozás miatt vetettek ki Oroszországra.
Az intézkedéseket a Kínai Eszközfejlesztési Minisztérium és annak vezetője, Li Sangfu ellen vezették be, amiért jelentős tranzakciót bonyolított le az orosz fegyverexportőrrel, a Rosoboronexporttal. Így a minisztérium és Li is felkerült az Egyesült Államok tiltólistájára, vagyis minden amerikai vagyonát befagyasztják, az amerikaiaknak pedig megtiltották, hogy üzleteljenek velük. Az eszközfejlesztési minisztériumtól pedig megvonták az exportengedélyét, valamint kizárták az amerikai pénzügyi rendszerből. Ezen kívül Washington még 33 személyt és vállalatot tett feketelistára, akik az orosz hadsereghez és hírszerzéshez kapcsolódhatnak.
Pedig az ázsiai piac nagyon fontos az orosz hadiipar számára, 2000 óta az export 70 százaléka oda ment. A legnagyobb megrendelők közé tartozik India, Kína és Vietnam is. (BBC)