Oroszország több nagyvárosában is tüntetéseket szervezett az Orosz Kommunista Párt tiltakozva a kormány tervezett reformjai ellen, amik más intézkedések mellett drasztikusan emelnék a nyugdíjkorhatárt is, nőknél 55-ről 63, férfiaknál 60-ról 65 évre.
Moszkvában több ezer tüntető gyűlt össze, vörös zászlókat lengettek, transzparenseiken pedig Putyin mellett az Orosz Szövetségi Tanács elnökéről és a jegybank vezetőjéről készült előnytelen fotók és A nép ellenségei feliratok voltak láthatók. A nyugdíjkorhatár emelése egyébként az idősek és a fiatalok körében is csökkentette Putyin elnök népszerűségét. A fiatalok körében azért, mert bár az orosz népesség nagyon gyorsan öregszik (a kormány szerint ezért is kell feljebb vinni a nyugdíjkorhatárt), de a fiatalok közül sokan így is nehezen helyezkednek el a munkaerőpiacon, és félnek, hogy az idősek piacon tartása még inkább rontja az esélyeiket.
Az intézkedés ellen még a néhány éve Oroszországhoz csatolt Krím-félszigeten, Szevasztopolban is tüntettek.
A demonstrációk békésen zajlottak, annak ellenére, hogy alig egy hónappal korábban, miután Alekszej Navalnij ugyanezért szervezett tüntetéseket az országban, majd 1000 embert őrizetbe vettek, azokra a tüntetésekre ugyanis nem adtak engedélyt az orosz hatóságok. (USA Today)