A NER győzeteseivel a fedélzetükön gyakran keresztezi egymás útját egy 17 milliárd forintos magánrepülő és egy hétmilliárd forintos jacht

POLITIKA

Feltűnően sokszor keresztezte egymás útját egy 6,8 milliárd forint értékű luxusjacht és egy 17 milliárd forintba kerülő sugárhajtású kisrepülőgép. Utóbbi fedélzetén Orbán Viktort is fényképezték, ezzel az OE-LEM lajstromú, Bombardier Global 6000 típusú géppel repült például a nyáron Várnába, a Videoton BL-selejtező meccsére. A jachton, amit vicces kedvű tulajdonosa Lady M-ről Lady Mrd-re keresztelt, Mészáros Lőrinc mellett üzlettársát, Szíjj Lászlót, illetve Szíjj László társaságában Homolya Róbertet, az EU-s támogatásokat osztó NFÜ egykori elnökhelyettesét, a MÁV jelenlegi vezérigazgatóját, illetve Kovács Ernő Bács-Kiskun megyei kormánymegbízottat is lefotózta Németh Dániel.

Forrás

Az Átlátszó megbízásából dolgozó fotós egész nyáron követte a jachtot és a repülőgépet, a lap munkatársai pedig utánajártak a járművek tulajdonosi hátterének. Ezek szerint a jachtot, amit tavaly 20,9 millió euróért (~6,8 milliárd forintért) hirdettek, 2018 januárjában Máltán vették nyilvántartásba Lady Mrd néven. A hajónyilvántartás szerint "pleasure craft", vagyis nem lehet bérbe adni, csak tulajdonosai és vendégei használhatják. A tulajdonos a hajónyilvántartás szerint az L&L Charter Ltd nevű máltai cég, amely egy, a cégadatok szerint kétszáznál is több offshore céget kezelő vállalkozás, a PKF Fiduciaries International Ltd.

Ugyanezek a cégek voltak a tulajdonosai az Artemy nevű jachtnak is, aminek a fedélzetén 2016-ban fotózták Mészáros Lőrincet, és ami 2016. augusztus 4-én pont Gaith Pharaon hajója mellett parkolt Splitben.

Az osztrák légi nyilvántartásban OE-LEM lajstrommal bejegyzett Bombardier Global 6000 tulajdonosa nem ismert, üzembentartója az International Jet Management GmbH., ami üzembentartója annak az OE-IKZ lajstromszámú magánrepülőnek is, amellyel 2018 januárjában a Célpont és a Zoom fotózta le Mészáros Lőrincet. A gép amúgy szinte állandóan a budapesti reptéren parkol, innen indul és ide érkezik, Bécsben, ahova elvileg tartozik, csak nagyon ritkán megy ki.

Az Átlátszó hajózási és repülési nyilvántartásokból rekonstruálta, hogy a két jármű nagyon sokszor találkozott a nyáron. Általában adriai városok közelében, például Bariban, Splitben, Pulában, Velencében és Rijekában. Ez utóbbi városban fotózták le a fedélzetén Szíjj László társaságában Homolya Róbertet és Kovács Ernőt, illetve egy itt készült felvételen egy Mészáros Lőrincre nagyon hasonlító férfi ölelget egy nőt a fedélzetén kikötés közben.

Forrás

Homolya, Szíjj és Kovács Rijekába érkezésének másnapján az OE-LEM lajstromú magángép is Rijekában landolt, majd egy óra után visszatért Budapestre.

Forrás

A gép a nyáron amúgy kétszer Oroszországban is járt:

  • június 21-én Nyizsnij Novgorodban, ahol Argentína játszott Horvátországgal; 
  • július 15-én, a vébédöntő idejént pedig Moszkvában. A döntőt Orbán Viktor is a helyszínen nézte meg, még Vlagyimir Putyinnal is találkozott aznap.

A jacht és a magánrepülő útjait az Átlátszó részletesen dokumentálta. Kattintsanak, akadnak ott még érdekességek.

Kapcsolódó cikkek