A siklósnagyfalui és a szügyi polgármester már amiatt panaszkodik, hogy a közmunkások átmennek a versenyszférába

gazdaság

Az ATV a közmunkaprogramról készített riportot Siklósnagyfalun, ahol Kosztics József polgármester azt mondta, a versenyszféra viszi a szakembereket a közalkalmazottak közül.

„A szakemberhiány az nem csak nálunk, hanem az egész országban nagy probléma”, ezért el kell gondolkodni azon, hogy külsősöket vonnak be azokba a munkákba, amiket eddig közmunkásokkal oldottak meg – magyarázta a polgármester.

A Nógrád megyei Szügyön korábban 20 közmunkást alkalmaztak, de már csak nyolcan vannak, mert a településen működő üzemek magasabb bért kínálnak. Markó Antal polgármester így panaszkodott:

„Rendkívüli mértékben változott a településüzemeltetés keretében elvégzendő feladatok mennyisége, és ezeket döntően vállalkozásokkal fogjuk ellátni, ami természetesen az önkormányzat költségvetését némileg szűkíti.”

A polgármesterek arra is panaszkodtak, hogy a közmunkások foglalkoztatásának nem fog segíteni az sem, hogy a tervek szerint szigorítani kívánják a feltételeket, mert sok helyen a még megmaradt közmunkásokat is a versenyszférába fogja mozdítani.

A Fidesz adja a közmunkát – mondták a helyiek Csenyétén, az ország egyik legszegényebb településén.
Illusztráció: Botos Tamás/444

Pedig a kormányzati propaganda egyik fontos eleme volt, hogy a közmunka célja, hogy visszaterelje az embereket az aktív munkaerő-piacra, de ez az ombudsman szerint sem megy könnyen, a kormány tavaly óta a közmunkásoknak a versenyszférában való elhelyezkedését ösztönző programot is folytat. (ATV)