Bod Péter Ákos szerint az elmúlt 25-30 évben nem nagyon történt olyan, mint ami most a Századvég folyóiratnál

POLITIKA

Leszedték az internetről a Századvég legfrissebb számát és kirúgták a szerkesztőséget - írtuk meg mi is az Index nyomán.

Ez az a folyóirat, amelynek a rendszerváltás éveiben Orbán Viktor és Kövér László volt a szerkesztője volt, és ma is a kormányzati kampányokat előkészítő és végtelen mennyiségű közpénzt elnyelő Századvég-csoporthoz tartozik, a szerkesztőbizottság elnöke pedig Lánczi András. 

A Századvég folyóirat impresszuma

Ezért is lepődött meg Bod Péter Ákos, hogy egyáltalán felkérték egy tanulmányra. A  terjedelmes szakszöveg a járadékokról szól, és olyan kijelentéseket tesz, hogy az állam beavatkozása a gazdaságba a járadékok elvonásával, majd újraelosztásával torzítja a piacot és drágítja a termelést. A jegybank korábbi elnöke és az első Orbán-kormány tanácsadója a hvg.hu-nak elmondta, hogy az írást fél év után visszakapta egy levéllel, amelyben a szerkesztőség azt magyarázza, koncepcióváltás történt, az írást nem hozzák le:

„ilyen az elmúlt 25-30 évben nem nagyon történt” - mondta Bod.

Eötvös-csoport: Bod Péter Ákos, Sólyom László, Chickán Attila
Fotó: Botos Tamás

Kétharmados kormányok általában nem gazdasági háttérelemzésekbe szoktak belebukni, de az Index szerint a Századvég Alapítvány vezetőit mégis annyira felzaklatta a kritikus tanulmány megjelentetése, hogy mind a négy szerkesztőt kirúgta, és a legutóbbi lapszám egészét leszedte a honlapról.

Az Index értesülései szerint ezek után a folyóirat operatív ügyeiben nem illetékes, azt csak a háttérből támogató szerkesztőbizottság több konzervatív, de nem pártkatona tagja önként felállt, például Hörcher Ferenc, Körösényi András és Kulcsár Szabó Ernő.

Bod azt mondja, folytatja a tudományos tevékenységét, és „reméli”, lesz még hely, ahol publikálhat.

Kapcsolódó cikkek