A múlt héten Magyarország első számú rockprodukciója bedurrantotta a Milwaukee-Eightet, és elpöfögött Hollandiába, hogy megmutassa a külhonba szakadt kőembereknek, hol lakik a rock&roll Úristene. (Az Alföldön.)
A Tankcsapda a hétvégén Rotterdamban lépett fel, ahol Fejes Tamás dobos lesérült (a dobverővel véletlenül szemöldökön ütötte magát), így a lábadozás alatt eljátszottak egy legendás tábortűzi darabot, az Egyszerű dalt.
A nóta előtt viszont a megvadult rockerek szóltak Lukács László frontembernek, a nemzet rockfőnökének, hogy a tiszteletére berepült a színpadra egy cigi (a.k.a. füves/vicces cigi, spangli, joint, ganja, stb.). Lukács erre felemelte
és elmondta, hogy soha nem gondolta volna 1995-ben, amikor életében először járt Hollandiában, hogy eljön az idő, amikor „még Hollandiában sem” szív füvet, de azért köszöni szépen. Majd rázendített arra, hogy:
„Néha úgy hiányzik a marihuána...”
Lehet erre azt mondani, hogy így múlik el a világ dicsősége, de úgy is vehetjük, hogy végre felnőtt, konzervatív korszakába lépett a magyar rock.
Na de félre a Félre a tréfát: itt az ideje újragondolni az „a torta meg lesz fűszerezve, csak legyen hozzá elég fű szerezve” rímpárt!