Egy kedden megjelent kormányhatározattal Orbán Viktor Lázár Jánost jelölte ki a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztossá. Ez azt jelenti, hogy Lázár gyakorolhatja ménesbirtokon az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket.
A ménesbirtok megvásárlását egyébként pont Lázár intézte el még miniszterként 2016-ban. Akkor 2,1 milliárd forintot csoportosítottak át erre a célra a Miniszterelnökségnek. Lázár kormánybiztosi munkáját a miniszterelnök irányítja majd, segítséget pedig Rogán minisztériumától várhat.
A visszavonulása óta már a második pozícióval találják meg Lázár Jánost, augusztus elején dohányzásügyi miniszterelnöki biztosnak nevezték ki.