Orbán megköszönte minden képviselőnek, aki elutasította a Sargentini-jelentést

POLITIKA

A Yahoo News nyomán Euronews és az Independent is beszámolt róla, hogy az összes (zömmel jobboldali) EP-képviselő, aki elutasította a Sargentini-jelentés és a magyar kormány ellen indított jogállamisági eljárást, levelet kapott Orbán Viktortól, amiben a magyar miniszterelnök „háláját fejezi ki” azért, hogy kiálltak kormánya mellett. 

Orbán beszél a strasbourgi Európai Parlamentben 2018. szeptember 11-én.
Fotó: Frederick Florin/AFP

A jelentést és az eljárást 448-an szavazták meg, 197-en szavaztak ellene.  

Az információ a brit konzervatívok oldaláról érkezett, akik három kivétellel mind elutasították a jelentést, amiért komoly kritikával szembesültek odahaza - olyannyira, hogy később el is kellett határolódniuk Orbántól és kormányától.

 „Nagyra értékelem, hogy kiállt a nemzeti szuverenitás mellett és szolidáris volt velünk a szavazáskor” - írja a levélben a magyar kormányfő, aki azt is lefekteti, hogy a jelentés politikai inszinuációkon és ténybeli hibákon alapul. 

Orbán azzal folytatja: „biztosíthatom afelől, hogy  függetlenül a bevándorláspárti erők szégyenletes támadásaitól, nem engedünk a zsarolásnak, teljesítjük kötelességünket, és megvédjük Európa és Magyarország határait annak állampolgárai érdekében.”

A levelet hivatalos kormányzati papíron iktatták két nappal a strasbourgi szavazás után, és nem csak a brit konzervatívok, de minden elutasításra szavazó EP-képviselő kézhez kapott hasonlót, az elsőt történetesen a Le Pen-féle National Front képviselője, Nicolas Bay hozta nyilvánosságra. (Yahoo News)