Több milliárd forintba kerül a vadon élő rókák veszettség elleni vakcinázása, ez 75 százalékban az Európai Unió (EU) társfinanszírozásával valósul meg - mondta a rókák hétvégén induló, őszi immunizálási kampányáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságának igazgatóhelyettese.
Vajda Lajos elmondta, hogy a rókák veszettség elleni vakcinázása 1992-ben kezdődött el a Nyugat-Dunántúlon, 2007-re pedig az egész országot lefedte. A kedvező járványügyi helyzetnek köszönhetően viszont ma már csak a keleti és déli országrészben vakcináznak kilenc megyében.
Magyarországgal együtt az EU 13 országában vakcináznak, ezen kívül Ukrajnában is. Vakcinázáskor ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el. A vakcinát egy pépesített hús közepébe helyezik. A felvétel után a védettség a rókákban 2 hét alatt alakul ki. A tapasztalatok szerint a rókák 75 százaléka veszi fel a vakcinát. (MTI)