Pedig minden remekül nézett ki a Stuttgart szempontjából!
A Bundesligában a meccs előtt még győzelem nélkül álló csapat ugyanis nem elég, hogy 1-0-ra vezetett az élmezőnybe tartozó Werder Bremen ellen, de az ellenfélből az első félidőben ki is állítottak egy játékost. Ebben a kényelmes szituációban jött el a 68. perc, amikor a Stuttgart bedobáshoz jutott a saját térfelének közepe táján.
Borna Sosa hátvéd fogta meg a labdát és az időmúlatás jegyében haza akarta dobni azt a kapusának. El is hajította hátra felé, csakhogy arra semmiképp sem számíthatott, amit Ron-Robert Zieler kapus művelt. Zieler ugyanis annak ellenére pánikba esett a kapuja felé közelítő labdát látva, hogy a fociban bedobásból nem lehet közvetlenül gólt elérni, vagyis abban a szituációban a legeslegrosszabb, ami történhetett volna, az annyi, hogy a labda begurul a kapuba, a bíró pedig szögletet ítél az ellenfélnek. Oké, ez is jó nagy bénázás lett volna és bekerül pár összefoglalóba, de amit Zieler művelt, az sokkal, de sokkal súlyosabb következményekkel járt. A kapus ugyanis ügyetlen mozdulattal beleért a labdába, így, miután az bepattogott a kapujába, az emberhátrányban lévő Bréma egyenlített. A balfácán szerencséjére Gonzalo Castro hét perccel később lótt még egy gólt, így a Stuttgart végül 2-1-re megnyerte a meccset.