Az illetékes indonéz hatóságok tájékoztatása szerint szerdára 1407-re nőtt a pénteki celebeszi földrengés és cunami halálos áldozatainak száma. Tájékoztatásuk szerint a természeti katasztrófában 2500-nál többen szenvedtek súlyos sérüléseket, írja a Reuters.
A New York Times helyszíni riportja szerint a hatóságok attól tartanak, hogy még mindig sok halott lehet azoknak az épületeknek a romjai alatt, amiket helyenként majd hétméteres szökőár tarolt le. És bár a mentésen több mint hatezren dolgoznak, mivel már több mint négy nap telt el a katasztrófa óta, egyre kevesebb esély van rá, hogy további túlélőket találjanak.
Ugyan úton van további segítség, a helyszínre jutást nehezíti, hogy a rengés és a cunami az utakat és hidakat is elpusztította. Például a cunami által elpusztított Palutól északra, a földrengés epicentrumához közeli Donggala, ahol 280 ezer ember él, még mindig elérhetetlen.